A párizsi székhelyű IEA szerdán közzétett szokásos havi jelentésében napi 0,1 millió hordóval, 2016-ra 1,4 millióra, 2017-re 1,3 millió hordóra emelte meg a kereslet növekedésére vonatkozó előrejelzését. Az ügynökség ezt az indiai, kínai és - meglepő módon - az európai kereslet növekedésével indokolta. Hozzátették azonban, hogy Európában feltehetően nem lesz tartós a növekedés, aminek oka az óvatos gazdasági fejlődés és a Brexit miatti bizonytalanság.
Az olajárak idén egy évtizedes mélyponton, hordónként 27 dolláron is jártak, miután 2014-ben a legmagasabb ár elérte a 115 dollárt. Ennek oka, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) növelte a kitermelés mennyiségét, ezzel lefelé hajtotta az árakat, hogy megtartsa világpiaci részesedését a drágábban termelő vállalatokkal szemben.
Az olajárak zuhanása több OPEC-en kívüli kitermelőt arra kényszerített, hogy csökkentse a kitermelést, így 50 dollár körülire emelkedett a hordónkénti olajár az utóbbi hónapokban. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy csökkentse az utóbbi két évben felgyülemlett olajbőséget, és a kereskedelmi tárolókban rekord magasra, több mint 3 milliárd hordóra nőtt a raktározott olaj mennyisége az IEA adatai szerint.
Ezzel párhuzamosan a közel-keleti országok az 1970-es évek óta a legmagasabbra, 35 százalékra növelték részesedésüket a kínálati piacon. Szakértők szerint ez azt jelenti, hogy a régebbi kitermelők akkor is fontosak maradnak a piacok számára, ha az amerikai palagáz-kitermelés újból elkezd növekedni.
A kőolaj világpiaci ára csökkent szerdán. Az IEA előrejelzése mellett lefelé nyomta az olajárakat az is, hogy az amerikai olajkészletek váratlanul 2,2 millió hordóval nőttek a múlt héten.
Közép-európai idő szerint délután fél három körül az észak-tengeri Brent szeptemberi szállításra hordónként (159 liter) 47,88 dollárba került, 59 centtel, 1,22 százalékkal volt olcsóbb a keddi záróáránál. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára augusztusi szállításra hordónként 38 centtel, 0,38 százalékkal, 46,42 dollárra csökkent.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van