A kazah kormány és a Freedom Holding nemzetközi pénzügyi szolgáltató – amely Európában, köztük Magyarországon is jelen van a Freedom24 befektetési platform révén – közös programot indít Közép-Ázsia mesterséges intelligencia (AI) infrastruktúrájának fejlesztésére. Ez amiatt is jelentős, mert az AI-fejlesztések többsége az Amerikai Egyesült Államokhoz és Európához kapcsolódik, a közép-ázsiai térség jelenleg le van maradva a fejlesztésében és alkalmazásában a globális élvonalhoz képest.
A 2 milliárd amerikai dollár értékű projekt célja, hogy Kazahsztán a térség AI-központjává váljon, sőt hosszabb távon Európa és Ázsia között is stratégiai szerepet töltsön be. A fejlesztés kulcsfontosságú eleme egy nemzeti szuverén AI-központ létrehozása, amelyet az Nvidia legfejlettebb technológiái működtetnek majd.
A projektben a kazah kormány vállalja a jogi és infrastrukturális feltételek megteremtését, míg a Freedom Holding a finanszírozásért és a megvalósításért felel. A tervek szerint létrejön egy AI akadémia és kutatólaboratórium, amely a térség mérnökeit és kutatóit képezné a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásaira.
„Ezzel a kezdeményezéssel Kazahsztán felkerülhet a globális AI-térképre. Az NVIDIA technológiáját, a minisztérium vízióját és saját pénzügyi hátterünket kombinálva egy erős innovációs alapot teremtünk Közép-Ázsianak”
– mondta Timur Turlov, a Freedom Holding Corp. vezérigazgatója.
Ez a program „a nemzeti AI-stratégia sarokköve”, amely nemcsak az ország gazdaságát erősíti, hanem az egész régióban új technológiai lehetőségeket nyit Kazahsztán kormánya szerint. Kazahsztán a következő években a kelet-nyugati digitális összeköttetés egyik csomópontjává is válhat, a most bejelentett partnerség pedig ebbenkulcsszerepet játszhat.
A Freedom Holding az utóbbi években Közép-Európában is terjeszkedik, és a Freedom24 platformon keresztül magyar befektetők számára is elérhető nemzetközi tőzsdei befektetések széles köre. A mostani AI-beruházás nemcsak technológiai áttörést jelenthet a térségben, hanem új befektetési és együttműködési lehetőségeket is teremthet akár magyar cégek, kutatók és befektetőknek is, akik érdeklődnek a mesterséges intelligencia, az adatfeldolgozás vagy a digitális fejlesztések iránt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Kiderült, mekkora béremelésre számíthatnak idén a dolgozók
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba