A szervezők tájékoztatása szerint az első nyolc részesült pénzdíjban, a magyaroknak pedig a női öt kilométer kivételével minden számban volt versenyzőjük a legjobbak között, amire korábban nem akadt példa. Ennek köszönhetően a pontversenyben hetedik helyen zárt a hazai csapat - írta az MTI.
Az összeállítás alapján Rasovszky Kristóf kereste a legtöbb pénzt 6500 dollárral, ugyanis 5 kilométeren hetedik, 10 kilométeren ötödik lett, míg a csapatversenyben hetedikként végzett társaival.
Kapcsolódó
Olasz Anna 5000 dollárral gazdagodott, miután 10 kilométeren nyolcadikként, 25 kilométeren pedig ötödikként zárt. A medencés versenyekben is érdekelt Gyurta Gergely 2500, míg Novoszáth Melinda és Juhász Janka 500 dollárnak örülhetett.
A nyíltvízi úszók balatonfüredi versenyei pénteken zárultak a világbajnokságon.
Fotó: MTVA/Bizományosi, Róka László
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben