A kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint 2017-ben éves összehasonlításban a növekedés 4,6 százalékos volt, a korábban becsült 4,5 százaléknál. A Cseh Statisztikai Hivatal közölte, hogy a pontosított becslési adatokat a kormánykézben lévő intézmények gazdálkodásának feldolgozása tette lehetővé.
Az utolsó negyedévi növekedés éves összehasonlításban 5,5 százalékos volt, a korábban becsült 5,2 százalékosnál. A harmadik negyedévi növekedés 5,1 százalékot tett ki.
A statisztikusok elemzése szerint a cseh gazdaság gyorsabb növekedését a tavalyi év utolsó negyedévében elsősorban a háztartások nagyobb fogyasztása támogatta, amely éves szinten 4,6 százalékkal emelkedett. A háztartások reális bevételeinek növekedése tavaly 3,9 százalékos volt.
A vállalati beruházások az utolsó negyedévben döntően az új építkezésekre és a gépi, műszaki felszerelések korszerűsítésére irányultak, mutatott rá a CSÚ. (Fejre állhat Magyarország - baljós prognózis érkezett.)
A cseh gazdaság immár negyedik éve folyamatosan erődödik: 2014-ben 2,7 százalék, 2015-ben 5,4 százalék, 2016-ban 2,5 százalék, tavaly pedig 4,6 százalék volt a növekedés üteme. Gazdasági elemzők szerint pozitív tényező, hogy a háztartások fogyasztása mellett növekszik a cégek beruházási kedve is.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben