Nem kellett sokáig várni arra, hogy a brit kormány válaszoljon arra a sajtóhírre, miszerint az Európai Unió tagállami újraszámolták Nagy-Britannia válási cechjét - derült ki a Bloomberg cikkéből. David Davis, a londoni kormány brexitügyi minisztere kijelentette, hogy soha az életben nem fognak ekkora cechet vállalni.
A Financial Times (FT) korábbi híre szerint az uniós kormányok módosították korábbi kalkulációjukat, amelynek eredményeként egy bruttó 100 millió eurós összeg jelent meg a szemük előtt. Az FT számításai szerint ha ezt korrigáljuk Nagy-Britannia EU-s költésével és a visszafizetett hitelekkel, akkor nettó 75 milliárd euró körüli lelépési díjat kapunk.
Nem kaptak tájékoztatást
Az üzleti lap korábbi kalkulációjában még 40 milliárd és 60 milliárd euró közé tette a britek várható kiadását. Davis ugyanakkor szükségét látta megjegyezni azt is, hogy uniós partnereik soha semmilyen számot nem közöltek velük hivatalosan. Azt ugyanakkor nem vállalta, hogy maga adjon becslést arra, mennyit lenne hajlandó fizetni a brit kormány.
A miniszter kihasználta az alkalmat arra, hogy visszautasítsa a német sajtó hét eleji híreit főnöke, Theresa May és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hét végi találkozójáról. Egyebek mellett a Frankfurter Allgemeine Zeiutung azt írta, hogy a két vezető egyáltalán nem találta a közös hangot.
Nem veszekedtek
A sajtóhírek szerint Juncker arra a következtetésre jutott, hogy brit kollégája teljesen irreális elképzelésekkel közelít a brexittárgyalásokhoz. Állítólag telefonon azt mondta Angela Merkel német kancellárnak, hogy May egy másik galaxisban él.
Ezzel szemben Davis szerint a felek konstruktív tárgyalást folytattak, s bár voltak nézeteltérések köztük, a légkör nem volt ellenséges. A miniszter az egyeztetésen részt vevő tíz szakértő egyike volt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben