Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló konzultatív testülete felhívta a figyelmet arra, hogy az ET Miniszeri Tanácsa által elfogadott "velencei elvek" szerint az alapjogi biztost csak alapos indokkal, a törvény által szabályozott esetekben lehet jogszerűen visszahívni, akkor, ha képtelen ellátni feladatát vagy ha tisztségével összeegyeztethetetlen módon cselekszik. A testület szerint a parlamentben legalább akkora - de lehetőleg nagyobb - szavazatarány szükséges az alapjogi biztos leváltásához, mint amekkora megválasztotta a tisztségviselőt.
Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke arra kért magyarázatot: milyen jogi megfontolásokra alapozva hozta meg a bukaresti parlament "ezt a nehéz döntést".
A Hotnews felidézte: az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) a bukaresti alkotmánybíróságnál is óvást emelt a parlament múlt heti határozata ellen, Marcel Ciolacu, a PSD elnöke pedig jelezte, hogy az Európai Bizottságnál és a Velencei Bizottságnál is bepanaszolja a bukaresti jobbközép kormányt, amiért a "jogállamiságot megsértve, önkényesen" leváltotta az ombudsmant, és a közszolgálati média vezetőit.
Újságírók kérdésére válaszolva Anca Dragu, a román szenátus elnöke úgy értékelte: a Velencei Bizottság nem bírálatot fogalmazott meg, hanem tájékoztatást kért Renate Weber felmentésével kapcsolatban, amit a törvényhozás jogi bizottsága fog előkészíteni.
A bukaresti parlament múlt szerdán mentette fel Renate Weber ombudsmant a Romániában a nép ügyvédjének nevezett hivatal éléről, miután előző nap tevékenységi beszámolója elutasításával megvonta tőle a bizalmat.
A kormánykoalíció szerint Weber félreértelmezte hatáskörét, törvény- és alkotmánysértéseket követett el, a gyermekek jogainak védelme, a rendszerszintű helyhatósági korrupció leleplezése helyett a járványügyi intézkedések hátráltatásával igyekezett médiafigyelmet szerezni.
A kormánypártok megállapodtak arról, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjét, Fábián Gyula kolozsvári egyetemi oktatót választják ombudsmannak, akinek a kinevezését szerdán kedvezően véleményezte a parlament két házának egyesített jogi bizottsága.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán