A szenegáli Babacar Gaye lemondását azonnal elfogadta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár (képünkön), aki ezt maga jelentette be a sajtónak New Yorkban. A világszervezet első embere csütörtökre rendkívüli tanácskozásra hívta össze az ENSZ összes békefenntartó missziójának parancsnokát, hogy megerősítse számukra: kötelességük azonnal jelentést tenni a kéksapkások visszaéléseivel kapcsolatos állításokról, valamint azokat azonnal és határozottan kivizsgáltatni.
Stephane Dujarric, a főtitkár szóvivője példátlannak nevezte egy ilyen magas rangú ENSZ-tisztségviselő menesztését. Dujarric szerint a közép-afrikai békefenntartó erőket 57 rendbeli lehetséges kötelességszegéssel, ezen belül 11 rendbeli lehetséges nemi erőszakkal vádolják. A szóvivő azt nem tudta megmondani, hogy a vádakban hány békefenntartó érintett.
A közép-afrikai stabilizáló erőt (MINUSCA) 2014 áprilisában állították fel a helyi keresztények és muzulmánok közötti véres konfliktus lecsillapítása érdekében, Gaye tábornok pedig három hónappal később vette át annak vezetését.
A sajtóhoz is eljuttatott lemondó levelében egyébként Babacar Gaye azt állította, hogy keményen fellépett az általa tapasztalt negatív jelenségekkel szemben, és hogy "sok" békefenntartót hazaküldött. A tábornok szerint a közép-afrikai ENSZ-misszión túlmutató "rendszerszerű problémák" folytatódni fognak, és azok megkövetelik, hogy a világszervezet legmagasabb szintjén mérlegeljék őket.
Gaye távozása egy nappal követte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet jelentésének nyilvánosságra hozását, amelyben azzal vádolták a békefenntartókat, hogy a fővárosban meggyilkoltak egy 16 éves fiút és az apját, és egy másik incidensben korábban megerőszakoltak egy 12 éves lányt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben