A július végén ismertetett első becslésben 2,1 százalékos növekedés szerepelt, amit az augusztus végén közölt második becslésben már két százalékra korrigáltak, és ez maradt a végleges adat is - írta az MTI.
A BEA akkori indoklása szerint a korrekciót a kormányzati kiadások, az export, a vállalati készletek, valamint a lakásberuházások negatív, valamint a lakossági kiadások felfelé módosítása tette szükségessé.
Az első negyedévben az amerikai gazdaság 3,1 százalékkal nőtt.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusban ismertetett előrejelzése szerint idén az amerikai GDP 2,6 százalékkal nőhet, jövőre a gazdaság bővülése 1,9 százalékra lassulhat.
Tavaly az amerikai GDP 2,9 százalékkal nőtt.
Legolvasottabb
Rosszkor jött ez az adat a Fidesznek a választások előtt: inflációs sokk a szolgáltatásoknál
Kiderült, így változnak idén a Prémium Állampapír kamatok
Kiborult a WHO - ezt nem teheti meg az Egyesült Államok
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Nem kell csodálkozni, hogy szétreped a fejünk, ilyen régen volt
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Óriási gép akadt el: rendkívüli helyzet alakult ki a reptéren
Ilyet se láttunk még: nekik ingyenes az Otthon Start törlesztése