Háborús bűncselekménynek minősítette az Egyesült Államok által a hónap elején Venezuela ellen végrehajtott támadást helyi idő szerint vasárnap Freddy Nanez, a latin-amerikai ország tájékoztatási minisztere.
A politikus egy nemzetközi kulturális rendezvényen hangsúlyozta a nemzetközi kulturális közösség történelmi felelősségét az erőszak eszkalálódása és a nemzetközi jog gyengülése miatt. Kifejtette:
Kapcsolódó
Venezuela megbélyegzése inkább a természeti erőforrásokkal kapcsolatos gazdasági érdekekhez kapcsolódik, mint ideológiai motivációkhoz.
Egyben emlékeztetett a más országokban történt külső beavatkozások történelmi precedenseire.
Szerinte 2019 óta fokozódott az ellenségeskedés szankciók, titkos műveletek és venezuelai vagyonok illegális kisajátítása formájában. Leszögezte mindazonáltal, hogy "Venezuela nem adja meg magát".
Venezuela: utolsó figyelmeztetés Európának?
Az amerikai beavatkozás Venezuelában az utolsó intő jel lehet az európai energia- és gazdaságpolitika számára – világított rá Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. A szakértő szerint míg Washington az „energiadominancia" stratégiáját követi, Peking pedig a totális elektrifikációra épít, addig az EU a világgal szemben halad, és „a földre esett". Tatár úgy véli, az európai gazdaságpolitikai stratégia elhibázott, és azonnali felülvizsgálatra szorul. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Végképp elszabadult az amerikai belháború: Trump mindent tagad
Fontos banki levél érkezik minden magyarnak – pénzt bukik, aki erre nem figyel
Trump elkezdte beváltani fenyegetéseit: büntetőeljárás indul a Fed elnöke ellen
Unalmas az állampapír? 2026 jobbnál jobb befektetési sztorikat ígér
Ma jó hírt kapnak a nyugdíjasok, érdemes lesz résen lenni
Sorra üzentek Orbán Viktornak a külföldi kormányfők
Lázár János készül az új kormányra, ez lesz az utolsó Közlekedés-infója
Elszabadult az erőszak Róma szívében, rendkívüli készültséget rendeltek el