A Lidl célja, hogy a beszerzési árak csökkenéséből fakadó előnyöket beépítse a fogyasztói árakba és hozzájáruljon a magyar termékek piaci pozíciójának erősítéséhez, valamint az infláció további mérsékléséhez. Ennek eredményeként
január 13-tól több népszerű friss csirkehús ára mérséklődik, ami akár több száz forintos megtakarítást is jelenthet a háztartások számára.
„Ahogyan tőlünk már megszokhatták a vásárlók, az új évben is azon dolgozunk, hogy a mindennapi bevásárlás során a minőség és a kedvező ár kéz a kézben járjon. Januári árcsökkentési programunk keretében hétről hétre újabb termékkategóriákban vezetünk be tartós árcsökkentéseket: jelenlegi lépésünk több mint egy tucat terméket érint, amelyekért átlagosan 7 százalékkal kell kevesebbet fizetni, de a megtakarítás mértéke akár a 20 százalékot is meghaladhatja. Kiemelten fontos számunkra, hogy a magyar beszállítókkal való szoros együttműködés révén stabil, kiszámítható keresletet biztosítsunk a hazai termelőknek. A mostani árcsökkentés is ezt a célt szolgálja, hiszen minden érintett termék esetében magyar eredetű friss csirkehúst kínálunk kedvezőbb áron vásárlóink számára” – mondta Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési igazgatója.
Az érintett termékek között szerepel többek között a Húsfarm friss csirkeszárny 1 kilogrammos kiszerelése, ami 24 százalékkal, 925 forintról 699 forintra mérséklődik és a Húsfarm friss egész csirke is, ami 8 százalékkal kerül majd kevesebbe január 13-tól. Olcsóbbá válik a friss csirkemellfilé több kiszerelése is: az 1 kilogrammos Húsfarm friss csirkemellfilé ára 2125 forintról 1999 forintra mérséklődik, míg az 1 kg-os alsócomb ára 9 százalékkal csökken. Ezek mellett több más alsó- és felsőcomb, combfilék, valamint szeletelt csirkemellfilék szintén kedvezőbb áron kerülnek a hűtőpultokba.
A friss csirkehúsok árának mérséklése a Lidl januári árcsökkentési sorozatának harmadik lépcsője. Az év első hetében közel 50 magyar tej- és tejtermék ára csökkent tartósan, átlagosan 6,5 százalékkal, de van olyan termék, ami akár 25 százalékkal olcsóbban érhető el. A múlt héten január 8-ától pedig egy tucat Solevita gyümölcslé ára csökkent tartósan: ezek átlagosan 14 százalékkal kerülnek kevesebbe, de van olyan Solevita gyümölcsé, amiért akár 300 forinttal kell kevesebbet fizetni.
Az év elején elindított árcsökkentési programhoz kapcsolódva az üzletekben folyamatosan megújuló kedvezményes ajánlatokkal találkozhatnak a vásárlók: a tartós árleszállításokat időszakos akciók egészítik ki, mint például a „minden második termék olcsóbb” promóciók, a multibuy ajánlatok, a hónap végi kedvezmények, valamint a kedvező árú termékeket középpontba állító tematikus hetek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
A Nézőpont szerint nem kérdés, ki nyerné a választást
Varsó szerint a magyar döntés a Tusk-kormány újabb vereségét jelenti
Ma jó hírt kapnak a nyugdíjasok, érdemes lesz résen lenni
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Sorra üzentek Orbán Viktornak a külföldi kormányfők
Unalmas az állampapír? 2026 jobbnál jobb befektetési sztorikat ígér
Rossz irányba billent a mérleg: Magyarország az EU sereghajtói között van