Olyan koronavírus-vakcinákra lehet szükség, amelyek kifejezetten a koronavírus delta változata ellen kínálnak védelmet, mivel ez a mutáns előszeretettel fertőzi meg azokat, akiknek idővel gyengül az immunitásuk és egyben komolyabb megbetegedést okozhat náluk – idézi a Bloomberg a londoni Imperial College legutóbbi React-1 jelentését. Az intézet 2020 áprilisától kezdve adja ki tudományos helyzetelemzéseit a koronavírus-járvány alakulásáról az angol lakosság véletlenszerűen kiválasztott mintáinak statisztikai adatai alapján.
A legutóbbi felmérést 98 ezer 12 és 24 év közötti korú fiatal körében végezték június vége és július közepe között. A mintában voltak olyanok, akiket beoltottak és olyanok, akiket nem. Az egyik tanulság, hogy immáron száz százalékban a delta mutáns fertőzi az embereket. A vizsgálat időszakban az oltások átlagosan 49 százalékos hatékonyságban védték meg az embereket a fertőzéstől, ami rosszabb, mint az egy hónappal korábban mért 64 százalékos adat. A vakcinák a beoltottak 59 százalékát védték meg a koronavírus-betegség tüneteinek kialakulásától, ami egy hónappal korábban még 83 százalék volt.
A kutatók ezt összefüggésbe hozzák azzal, hogy a delta változat fokozatosan kiszorította a korábbi mutánsokat a „piacról”, így arra a megállapításra jutottak, hogy az átkozott kórokozó olyan mértékben megváltozott, hogy immáron az emberi testben a korábbi vakcinákra válaszul kialakult antitestek nem kellő hatékonysággal szállnak szembe vele. Ezt látszik alátámasztani, hogy az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Izraelben, a világ legjobban beoltott országaiban nő a fertőzések és a kórházba kerülők száma. Az USA-ban a szakértők könyörögnek az embereknek, hogy oltassák be magukat, mielőtt lehetővé teszik, hogy a vírus a mostaninál is veszélyesebb mutánsokat hozzon létre a testükben.
Háromszoros különbség
A helyzet romlása ellenére a meglévő oltások még mindig viszonylag jó védelmet kínálnak az embereknek. A két szúráson túl lévők háromszor kisebb eséllyel fertőződnek meg a deltával, mint azok, akik nem kapták meg az vakcinát. A körükben jóval kisebb a súlyos megbetegedés veszélye is, továbbá kevésbé terjesztik a járványt, mint oltatlan társaik. Az aggodalmakat növeli, hogy a teljesen beoltottnak tekinthető országok helyzetének bizonytalanságát mutatja, miközben a világ népességének átlagosan csak 13 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus-oltás mindkét dózisát.
Külön figyelmet érdemel, hogy az Imperial College kutatása a fiatal korosztályt érintette, amely a brit társadalomnak nagyjából a negyedét adja. Ez arra utal, hogy ha kellő figyelmet fordítanak a társadalomnak erre a részére, az plusz előnnyel járhat. Egészségügyi szakértők szerint például az 5-17 éves korosztály beoltása ősz előtt jelentősen visszafoghatja a járvány terjedését azokban a hónapokban, amikor az emberek egyre több időt töltenek egymás társaságában zárt helyen.
A napokban jelentette a Financial Times, hogy a Pfizer/Biontech negyedével, a Moderna harmadával emelte az Európai Uniónak szállítandó koronavírus-vakcinájának árát. Ezt a korábban kötött szerződés felülvizsgálatával érték el, miután kiderült, hogy készítményeik hatékonyabbak más gyártók termékeivel szemben. Egyes elemzők szerint az áremelés részben azzal indokolható, hogy elkezdték kifejleszteni a vírus új változatait, köztük a deltát célzó oltásukat.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak