Mateusz Morawiecki, Lengyelország miniszterelnöke bejelentette hogy a koronavírus elleni oltás ingyenes és önkéntes lesz - tudósított az onet.pl. Az eljárást nagyon egyszerűen szervezik meg: online regisztrálhatnak azok, akik akarnak oltást vagy követhetik a hagyományos módszert is, azaz jelentkeznek az oltási pontokon, hogy beadassák a vakcina első adagját, majd 21 nap múlva a másodikat.
Legelőször az egészségügyi dolgozókat akarják beoltani, majd a társadalmi intézményekben (például az idősek otthonaiban) dolgozókat, aztán az egyenruhás egységeket, végül az idősebbeket. Utánuk következhet mindenki más. A vakcina megvásárlása az államnak 5-10 milliárd zloty közötti összegbe kerül (több száz milliárd forint).
Kapcsolódó
Az egészségügyi miniszter szerint nagyon ambiciózusak a kormány tervei, de az is nagy eredmény lenne, ha a társadalom 50-60 százalékát be lehetne oltani. Készlet van, miután 45 millió dózist rendeltek a 40 milliós lakosságnak, és ezt még növelhetik is. Morawiecki elmondása szerint az oltást februárban kezdik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben