Vili Beros egészségügyi miniszter a csütörtöki kormányülésen elmondta: az elmúlt hetekben az eddigi legtöbb fertőzöttet regisztrálták az országban, a számok nem jók, de a megbetegedések klinikai képe enyhébb, mint a járvány kezdetén volt.
A válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 304-el nőtt a koronavírusos esetek száma, és elérte a 9192-öt. Előzőleg szerdán rekordmennyiségű, 358 újonnan azonosított fertőzöttről számoltak be. Két új haláleset történt, így a járvány horvátországi halálos áldozatainak száma 177-re nőtt. A betegek közül 194-en vannak kórházban, közülük tizenhárman lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 2420, a legmagasabb a járvány kezdete óta.
A legtöbb új fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták: előbbiben 68, utóbbiban 109 embernél mutatták ki a koronavírust.
A válságstáb új korlátozásokat vezetett be Dubrovnik-Neretva megyére: az esküvőkön és temetéseken legfeljebb ötven, más magánjellegű összejöveteleken pedig legfeljebb húsz ember vehet részt. A vallási és más hasonló összejöveteleken nyitott ég alatt is be kell tartani a távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat, zárt tértben pedig kötelező a szájmaszk viselése. A testület hasonló, valamivel szigorúbb korlátozásokat vezetett be a múlt héten Split-Dalmát megyére. Dubrovnik-Neretva megyében az aktív betegek száma 72 fő, szemben Split-Dalmát megyével, ahol ez a szám 734 fő.
A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint szerdán 33-al, 2755-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 133 maradt. A diagnosztizált betegek közül 23-an vannak kórházban és senkit nem ápolnak intenzív osztályon.
Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, hogy újraindítsa a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Rengeteg az áldozat: megrendítő fotókon a pusztító földindulás Mianmarban

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik
