A visszaesés legfőbb oka a világméretű koronavírus-járvány és az azzal összefüggő gazdaságot korlátozó intézkedések.
"Különösen a külföldi kereslet esett vissza, de csökkentek a cégek beruházásai és a háztartások fogyasztása is" - mondta Vladimír Kermiet szakigazgató újságíróknak. A statisztikusok szerint a járvány okozta helyzet kiemelten a feldolgozóipart, a kereskedelmet és a vendéglátóipart érintette negatívan.
Kapcsolódó
Az első negyedév részletesebb és pontosabb adatait júniusra ígéri a statisztikai hivatal.
A tavalyi utolsó negyedévben a GDP éves összehasonlításban 2 százalékkal, negyedévesben pedig 0,5 százalékkal emelkedett.
A gazdaságot és üzleti életet korlátozó intézkedéseket fokozatosan március második felében vezette be a cseh kormány. A cseh elemzőket nem lepték meg az adatok, lényegében megfelelnek a várakozásoknak.
"A negyedévi adatok sajnos azt bizonyítják, hogy a gazdaság visszaesése nagyon jelentős lesz" - nyilatkozta Jirí Rusnok, a Cseh Nemzeti Bank kormányzója a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevíziónak. Rusnok megerősítette, hogy a jegybank az idei évben a cseh GDP 8 százalékos visszaesésével számol.
Jirí Rusnok szerint a mostani válság "minőségileg egészen más", mint volt 2009-ben. "Ez a mostani válság megzavarta a kínálatot és a keresletet is. Ilyen típusú válsággal nincsenek tapasztalataink" - jegyezte meg a jegybanki kormányzó. Szerinte a következő évben ugyan nőni fog a cseh gazdaság, de még nem éri el a 2019-es szintet.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van