A háromezrelékes fertőzési ráta felett a kormány múlt heti határozata értelmében csak az uniós digitális védettségi igazolással lehet belépni a vendéglátóhelyekre, mozikba, színházakba és sportlétesítményekre, de a nagyobb létszámú magánrendezvényeken is csak azok vehetnek részt, akik felvették az oltást, legalább fél éve kigyógyultak a fertőzésből, vagy friss teszttel igazolják, hogy nem fertőzöttek.
Korábban már Szatmár, Temes és a fővárost övező Ilfov megye is vörös besorolásba került - írja az MTI.
Az újonnan diagnosztizált fertőzések száma kedden és szerdán is meghaladta az ezret a kétmilliós Bukarestben. Ez azt jelenti, hogy - ha a fertőzések üteme nem csökken - két héten belül a hat ezreléket is túllépi a fertőzési ráta a román fővárosban, be kell zárni az iskolákat, és akár vesztegzárat is elrendelhet a helyi járványügyi törzs.
Temesváron, ahol a fertőzési ráta a lakosság 4,5 ezrelékére emelkedett, hétvégi éjszakai kijárási tilalom bevezetéséről döntött szerdán a járványügyi operatív törzs. Ennek értelmében pénteken, szombaton és vasárnap 20 óra után csak indokolt esetben és erre vonatkozó igazolással szabad az utcákon közlekedni, az üzleteknek pedig legkésőbb 18 órakor be kell zárniuk.
Országos szinten is rohamosan emelkedik a járványgörbe: szerdán meghaladta a hétezret az egy nap alatt újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, ami több mint kétszerese az utóbbi két hét átlagának. Az utóbbi 24 órában 130 koronavírusos beteg vesztette életét, ami csaknem duplája a kétheti mozgóátlagnak. Szerdán ezer fölé emelkedett a Covid-kórházak intenzív terápiás osztályain ápolt súlyos betegek száma: ez azt jelenti, hogy a jelenleg rendelkezésre álló helyek több mint 90 százaléka betelt. A román hatóságok most kórházi részlegek átminősítésével és a szakszemélyzet áthelyezésével próbálják emelni a koronavírusos betegek számára elkülönített helyek számát az intenzív terápián.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt