Egy nehéz év után van okunk az örömre - kommentálta a döntést a kancellár, és a gyors kifejlesztés mellett sikerprojektnek mondta a biztonságot szem előtt tartó, mégis lendületes engedélyeztetési folyamatot és a vakcinák uniós elosztását is. Örömét és köszönetét fejezte ki mind az Európai Unió, mind a tudósok és a gyógyszergyártó cégek felé, akik együttesen járultak hozzá, hogy az oltóanyag - ha kis dózisban is - de még idén eljusson az unió országaiba.
Ausztria az első körben, december 26-án mintegy 10 000 dózis oltóanyagot kap a Biontech/Pfizer német-amerikai gyógyszergyártó páros készítményéből. A kormány arról döntött, hogy az első adagokat a tartományok között egyenlő mértékben osztja el, így december 27-én nagyjából egy időben kezdődhet el az oltás az összes tartományban. Először a legmagasabb kockázati csoportba sorolt 80 éven felüli, idős-, illetve szociális otthonokban lakó önként jelentkezők kaphatják meg az oltást.
Kapcsolódó
Januártól márciusig három részletben még egymillió vakcina érkezik Ausztriába. A kormány oltási stratégiájának megfelelően a szépkorúak után a kórházak személyzete - kockázati besorolás szerinti sorrendben -, valamint a több krónikus betegséggel is küzdő idősebbek korosztálya következik.
Az uniós elosztási mechanizmuson túlmenően az osztrák kormány több gyógyszergyártóval - mások mellett az amerikai Moderna és a brit AstraZeneca cégekkel - is tárgyal a további adagok beszállításáról - hangsúlyozta Rudolf Anschober egészségügyi miniszter. Eddig 8 és fél millió adagot rendeltünk, és rendkívüli háttérmunkával folyik a logisztikai előkészítés, valamint az úgynevezett "elektronikus oltási könyv" rendszerbe állítása, hogy a szükséges időben minden zökkenőmentesen rendelkezésre álljon - tette hozzá a miniszter.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram