Az RWE AG feladhatja terveit a Nabucco-programban való részvételre - nyilatkozta Jürgen Grossmann, a német energetikai vállalatóriás vezérigazgatója a The Wall Street Journal Deutschlandnak adott interjújában.
A projekt hat részvényesének egyike az RWE, amelynek főnöke szerint vállalatának most a legfontosabb célja, hogy a lehető legkisebb beruházással jusson földgázhoz, miután a nukleáris energiapolitika tavalyi változása súlyos sebet ütött a cég pénzügyi helyzetén.
A Reuters szerint ez az első jelzés a konzorcium egy tagjától, hogy a hosszú évek óta tartó tervezés és tárgyalások ellenére meghiúsulhat a Kaszpi-tengeri régió földgázát Törökországon keresztül Közép-Európába juttató vezeték építése.
Grossmann közölte, hogy a Nabuccóval szemben olyan, azzal versengő vezetéket választanának, amely kevesebbe kerülne.
A 4000 kilométer hosszúra, és évi 32 milliárd köbméter gáz szállítására tervezett európai vezeték költsége már 12 milliárd euró fölé emelkedett, és a szakértők szerint gázzal való ellátása sem biztosított.
A varsói Gazeta Wyborcza szerint a németek kiszállásával a projekt összeomlik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga