A kínai hatóságok komoly leszámolásba kezdtek a különböző pénzügyi blogok és a közösségi médiával szemben, s ez várhatóan komolyan megnehezítheti a jövőben azt, hogy az ország gazdaságáról megbízható adatokat lehessen szerezni. Mindezt ráadásul egy olyan időben sikerült tenni, amikor a Wall Street legbefolyásosabb arcai komolyan kezdenek elgondolkodni arról, érdemes-e Kínában befektetni - írja összefoglalójában a Financial Times. A most megindult kampány még a tapasztalt, a kínai vezetés stílusához már régóta hozzászokott befektetőket is váratlanul érte.
Igaz, a technológiai szektorral szemben megindult leszámolás, amelyet például a fizetős iskolák majd a szerencsejáték szektor követett, folyamatos volt a találgatás, hogy ki lesz a következő. A múlt hónapban a Kínai Kibertér Hatóság úgynevezett "speciális kiigazítási" kampányba kezdett. A hatóság lecsapott a szkeptikus hangokra, akik pesszimista véleményt fogalmaztak meg a kínai gazdaság kilátásait illetően, meg persze azokra is, akik valótlan információkat terjesztettek a különböző pénzügyi hírszolgáltatókon és a közösségi médián keresztül.
Kapcsolódó
Az akció érthető volt, a Kínával foglalkozó közgazdászok előtt a lap szerint ismert a probléma, amelyet az országban az internetes kommentárokban terjedő fals információk, pletykák jelentenek, amelyek nem egyszer nagyobb tőkepiaci csalások kísérői. Azonban egy ilyen akciósorozatnál szerintük komoly esély van arra is, hogy a kampány elhallgattatja azokat a független elemzőket is, akik ugyan megbízhatóak és tisztességesek, csak éppen a hivatalos pekingi forgatókönyvtől eltérő véleményt fogalmaznak meg.
Egy, a lapnak neve elhallgatását kérő szakértő szerint pont a rendelkezésre álló információk szűkössége az, ami táptalajt adhat a félretájékoztatásoknak és a hibás kalkulációknak. Szerinte a hivatalos adatokkal mér eddig is bajok voltak Kínában, s ezek után tényleg indokolt a kérdés, van-e fogalma egyáltalán valakinek arról, hogy valóban mi zajlik az országban. Az egyik kínai kötvényeket vásárló hongkongi befektető szerint a blogok és a közösségi média eddig fontos információforrásnak számítottak, különösen akkor, amikor az utóbbi időben sűrűsödő átalakítások és szabályozói vizsgálatok közben egyre kevesebb megbízható információ látott napvilágot a kibocsátó cégekről.
Sok embert letartóztattak
Mindenesetre a helyi hatóságok a Kibertér Hatóság akciójának megindulását követően gyorsan léptek. Sok embert letartóztattak, akik a vádak szerint élő, befektetésekről szóló adásokat és WeChat csoportokat használtak arra, hogy egyes részvények árfolyamát felpumpálják, majd a piac nyakába szórják azokat. Sanghajban a hatóságok első átfogó akciója során összesen 17 ezer hamis és káros információkat tartalmazó bejegyzést töröltek és összesen nyolcezer számlát szüntettek meg. Sencsenben egy piaci manipulációs ügyben 14 embert vettek őrizetbe.
A közösségi médiaszolgáltatók maguk is igyekeznek megfelelni a hatóságok elvárásainak és belső szabályozásukkal követik az aktuális előírásokat. A lap szerint több jel is arra utal, hogy befolyásos közösségi médiasztárok, akik pénzügyekkel foglalkoztak felfüggesztették tevékenységüket. A több mint 5 millió követővel rendelkező kantoni Huang Shenget például letartóztatták, s azóta WeChat és Wiebo csatornái inaktívak, de van más sok százezer, esetleg milliós követőtáborral rendelkező blogger is, akinek a jelek szerint megszüntették a számláit. Eközben vannak arra utaló jelek is, hogy a rendőrség egy új alkalmazás segítségével kihallgat és megfigyel olyan embereket, akik külföldi pénzügyi híreket olvasnak.
Egy Kínával foglalkozó elemző ugyanakkor azt mondta, az országban valóban elképesztő méreteket öltöttek a különböző pénzügyi és befektetési csalások, s ezekkel szemben tényleg indokolt a fellépés. A félelem csak az, hogy nem tudni a hatóságok hol húzzák meg a határt és eszközeiket mennyire csak a nyilvánvaló átverések és csalások ellen vetik be, s mennyire használják hatalmukat a hivatalos vezetéssel szemben kritikus vélemények elhallgattatására.
A kínai hivatalos adatok eközben már régóta nem tekinthetők megbízhatónak az elemzők szerint, ez nem új jelenség. A befektetők viszont hozzászoktak ahhoz, hogy más forrásokból is tájékozódjanak, azonban ha ezek az információforrások beszűkülnek, az tovább növelheti a befektetések kockázatát.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)