Megkezdték a Belgrád-Újvidék gyorsvasút tesztelését, amelyet márciusban adnak át használatra - jelentette be Tomislav Momirović, Szerbia építésügyi és infrastrukturális minisztere a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. Október végén már megérkezett az első svájci vonat, ami ezen a vonalon közlekedik majd, hamarosan pedig további kettő érkezik majd.
Szerbia már törlesztette ezeknek a vonatoknak az árát. “Ez egy olyan projekt, ami alapjában változtatja meg a vasúti közlekedést Szerbiában” - véli a miniszter. Harminc évvel ezelőtt a vasúti közlekedés volt az alapja a közlekedésnek Szerbiában, de ez már régóta nem mondható el róla. A vasút nagyobb szerepet kell, hogy kapjon, hiszen környezetvédelmi szempontból ez a legmegfelelőbb módszer a közlekedésben.
Kapcsolódó
Az elmúlt években ugyan sokat fektettek a vasúthálózat felújításába, a vonatok azonban továbbra is lassan mennek. Ugyanakkor 2021-ben megkezdődött a Szabadka-Szeged vasútvonal építése, így Belgrád, Újvidék, Szabadka és több kisebb város is összeköttetésben lesz Budapesttel is. A Belgrád-Budapest vasútvonalat 2025-ben adják át, de ez nem csak Szerbiától függ.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van