Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azt a javaslatot, hogy a súlyos pénzügyi csalások - például a LIBOR bankközi referenciakamat értékének manipulálása - esetén a kiszabandó büntetési tétel legalább négy év szabadságvesztés legyen. Az unió pénzügyi piacaiba vetett bizalom megerősítését és a befektetők hatékonyabb védelmét célzó szabályok most a tagállami kormányokat megjelenítő Európa Tanács hivatalos jóváhagyására várnak.
"A mai döntés nagy előrelépés abba az irányba, hogy az európai bíróságok elejét vegyék a piaci visszaéléseknek. Ez az első olyan szabály, amely uniós szinten vezet be kemény büntetést az ilyen bűncselekményekkel szemben. (...) Nem a LIBOR-botrány volt az utolsó ilyen eset, a piaci manipuláció gyanúja az olaj-, gáz- és devizapiacon is felmerül" - nyilatkozott Arlene McCarthy, a témafelelős angol szocialista EP-képviselő.
Az indítványt 618 szavazattal, 20 ellenszavazat és 43 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
A jogszabálytervezet értelmében az egész unió területén érvényesíteni kell, hogy a bennfentes kereskedelem, illetve a piaci manipuláció legsúlyosabb eseteiben legalább négyéves, a bennfentes információ jogosulatlan közzététele esetében pedig legalább kétéves szabadságvesztést szabjanak ki a bíróságok.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van