A GIS szóvivője, Jan Bondar a PAP hírügynökségnek nyilatkozva megjegyezve: a legtöbb esetben a megbetegedést a külföldről érkező személyeknél állapították meg. A megelőző intézkedésekkel összefüggésben példaként felhozta azt, hogy nemrégen a kelet-lengyelországi Siedlce városban 200 embert oltottak be, mind egy helyi cég által alkalmazott külföldiek, akik gyerekkorukban nem kaptak védőoltást.
A siedlcei kórház honlapján található közleményben olvasható: a lengyelországi megbetegedések növekvő száma a keleti szomszédságban - Fehéroroszországban és Ukrajnában - terjedő járvánnyal függhet össze.
Bondar kiemelte a védőoltások fontosságát. "Ott, ahol lemondanak a védőoltásról, számolni kell halálesetekkel is, a statisztika könyörtelen" - figyelmeztetett Bondar. Felhívta a figyelmet arra, hogy Európa-szerte az első félévben 41 ezer fertőzést regisztráltak, a betegség 37 esetben halált okozott.
Lengyelországban 1975 óta kötelező a kanyaró elleni védőoltás. Az Országos Közegészségügyi Intézet (NIZP) honlapján található adatok szerint 2017-ben a lakosság 94 százaléka volt oltással védett, és 93 százalékuk részesült a második, emlékeztető oltásban is. Az oltottak száma az utóbbi évtizedben csökken, tavaly első alkalommal nem érte el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által tanácsolt 95 százalékos szintet. Itthon eközben lemondott az egészségügyi államtitkár.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben