A brit igazságszolgáltatás szerdai hivatalos döntésével egy lépéssel közelebb került Julian Assange, a WikiLeaks alapítója, ahhoz, hogy kiadják az Egyesült Államoknak, ahol kémkedés vádjával állítanák bíróság elé.
A kiadatást a londoni Westminster Magistrates bíróság rendelte el, azonban a döntést jóvá kell még hagynia a brit kormánynak, egészen pontosan a Priti Patel belügyminiszternek személyesen.
Valószínűleg Assange és ügyvédei minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ne történjen meg a kiadatás, erre van még jogi úton is lehetőségük, ha Patel jóváhagyja a bíróság döntését, még mindig fellebbezhetnek ellene a legfelsőbb bíróságon - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj