Janet Yellen, az amerikai tartalékbank rendszer, a Fed elnöke az iparosodott országok jegybankelnökeinek évi rendes informális találkozóján a Wyoming-i Jackson Hole üdülőhelyen tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a Fed változatlanul készen áll a szabályozás szükség szerinti módosítására a pénzügyi rendszer egészséges működésének a fenntartása érdekében - írta az MTI.
Beszédében Janet Yellen azonban tartózkodott az amerikai gazdaság állapotára vonatkozó megjegyzésektől és nem tett említést a Fed várható monetáris szigorításának az ütemezéséről sem. A monetáris politika várható alakulására vonatkozóan mindössze annyiban tért ki beszédében, hogy "a szabályozási rendszer csak visszafogott mértékű kiigazításokat igényelhet és azt is csak ellenálló képessége erősítése céljából". Hangsúlyozta, hogy éppen a mostani rendszer stabilitása az, ami megakadályozza az egy évtizeddel ezelőtt történtek megismétlődését.
Kapcsolódó
A nemzetközi értékpapírpiacokon viszont elsősorban a Fed várható monetáris politikájára vonatkozó jelzéseket vártak Janet Yellen beszédétől.
A Fed elnökének a kiállása a pénzügyi válság rendezésére hozott törvények mellett gyakorlatilag annyit jelent, hogy a gazdaságra nézve károsnak tekinti és elutasítja a Dodd-Frank törvénynek a Republikánus párt és Donald Trump elnök által szorgalmazott visszavonását.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj