A The Bank Of Russia - írja a Bloomberg - a 2014-es rubelválság óta nem kényszerült olyan mértékű kamatlábemelésre, mint jelenleg. A rubellel ugyanis a nekilendülő infláció megfékezéséért küzd.
Az orosz éves infláció 6,5 százalékra emelkedett, ami ötéves csúcsnak számít, és nem tűnik elérhetőnek idént a korábban kijelölt 4 százalékos szint alá szorítása. A gazdasági portál által megkérdezett 37 közgazdász többsége ezért 100 bázispontos (1 százalékos) emelkedésre számít pénteken, 17 szakértő pedig 50-75 bázispontos emelkedést jósol.
Kapcsolódó
A Bank figyelmeztetett arra, hogy a rubel inflációját felpörgető tényezők többsége tartós lehet, és az árnövekedést csak a jövő év második felében tudja majd visszaszorítani az eredeti célszámokhoz.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak