Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) arra számít, hogy az idén emelkedni fog az infláció az Egyesült Államokban - mondta keddi kongresszusi meghallgatásán Jerome H. Powell, a Fed elnöke. - A legjobb kilátások szerint az inflációra gyakorolt hatás nem lesz sem különösen nagy, sem tartós - mondta Powell azzal kapcsolatban, hogy a Fed a vírussal szembeni küzdelemben történt előrelépések és a gazdaság élénkítését célzó programok nyomán számít az emelkedésére. Amennyiben az infláció aggasztó módon növekedni kezd, akkor a Fed a kamatokon keresztül kontrollálhatja azt - tette hozzá.
Powell arról is beszélt, hogy nem fogják szem elől téveszteni a bajba került amerikaiak millióit, beleértve a szolgáltatási szektor alacsonyabb bérű munkavállalóit, az afroamerikaiakat, a spanyolajkúakat és más, különösen súlyosan érintett kisebbségi csoportokat, és hogy továbbra is határozottan elkötelezettek a két politikai célkitűzésük - a maximális foglalkoztatás és a stabil árak - elérése mellett.
A meghallgatáson szintén részt vevő Janet Yellen amerikai pénzügyminiszterrel egyetértésben Powell felhívta a kongresszus figyelmét, hogy többet kell tenni a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítése érdekében. Mindketten úgy látják, hogy bár vannak biztató jelek a fellendülésre, fontos, hogy az állami támogatást továbbra is fenntartsák, annak érdekében, hogy az állásukat elvesztett emberek milliói visszatérhessenek a munkaerőpiacra.
Yellen beszámolt arról is, hogy az Egyesült Államok 9,5 millió munkahelyet veszített el, és a munkanélküliek aránya jelenleg meghaladja a kilenc százalékot. A pénzügyér szerint hatalmas gondot okoz a munkanélküliség.
Yellen a kormány több mint 3000 milliárd dolláros tervezett pénzügyi csomagjának finanszírozásával kapcsolatban azt mondta: az adminisztráció fontolóra veszi a társasági adó mértékének 21 százalékról 28 százalékra emelését. A társasági adó mértékét a 2017-es adótörvény részeként a Donald Trump volt amerikai elnök vezette adminisztráció csökkentette 35 százalékról a jelenlegi szintre.
Egy globális versenyt futottunk, hogy elérjük a társasági adózás mélypontját, de reméljük, hogy ennek véget vethetünk
- fogalmazott a pénzügyminiszter.
A pénzügyminiszter kedden - egy nappal azután, hogy a szenátus republikánus tagjai megakadályozták a törvényjavaslat mérlegelését - levélben szólította fel a kongresszust, hogy emelje meg a kormány hitelfelvételi korlátját. Yellen arra figyelmeztette a törvényhozókat, hogy amennyiben október 18-ig nem emelik fel az adósságkorlát szintjét, az Egyesült Államok valószínűleg pénzügyi válsággal és gazdasági recesszióval szembesül. Mindez szerinte komoly károkat okozhat az üzleti és fogyasztói bizalomban, és negatívan befolyásolhatja az Egyesült Államok hitelminősítését az következő években.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben