Az utóbbi időben láthattuk, hogyan használják fegyverként a protekcionizmust a fenyegetésünkre és megfélemlítésünkre. De nem félünk, meg fogjuk védeni magunkat a zaklatóktól - állította Malmström egy brüsszeli konferencián az MTI tudósítása szerint.
Hangsúlyozta: a mindenki számára előnyös nyitott kereskedelem védelmében számít azokra az országokra, amelyekkel az EU szabadkereskedelmi egyezményt kötött vagy legalábbis folyamatban vannak a tárgyalások, például Japánra, Kanadára és Mexikóra.
Kapcsolódó
A svéd uniós biztos hozzátette, egyesek "a kereskedelmet hibáztatják a globalizáció bizonyos fájdalmaiért, bűnbakként mutogatnak rá, illetve azt gondolják, hogy lehetséges falak és határok mögött élni".
Egyedi vámmentesség?
Malmström korábban azon véleményének adott hangot, hogy az EU-t ki kellene vonni az importált acélra és alumíniumra kivetett, 25, illetve 10 százalékos amerikai védővámok hatálya alól. Trump a tervezett intézkedés bejelentésekor közölte: nyitott rá, hogy Kanada és Mexikó mellett más, olyan országoknak is egyedi vámmentességet adjanak, amelyek kereskedelmi téren is "korrektek" az Egyesült Államokkal szemben.
Az Európai Bizottság arról számolt be, hogy a Kereskedelmi Világszervezethez fognak fordulni, s importvámokat vetnek ki bizonyos amerikai árukra, amennyiben nem terjesztik ki az EU-ra a vámmentességet.
A brüsszeli testület összeállított egy listát, amelynek kiszivárgott változata alapján szükség esetén mintegy 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékre vetnének ki 25 százalékos importvámot. Hivatalosan annyit közöltek, hogy ezen egyebek mellett a mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is szerepel. Sajtójelentések szerint azonban a listán megtalálhatók bizonyos mezőgazdasági termékek, számos vas- és acéláru, ruhák, ágyneműk, dohánytermékek, motorkerékpárok, jachtok, valamint a bourbon whiskey is.
Aggasztó
Az amerikai elnök szombaton ígéretet tett rá, hogy meg fogja válaszolni az esetleges európai ellenintézkedéseket, és védővámot vet ki az európai gépkocsikra is.
Sokan aggasztónak tartják, hogy Trump nemzetbiztonsági kockázatokkal indokolta intézkedéseit. Szakértők szerint valójában erre azért volt szükség, mert ez egy jogi kiskaput nyit meg a WTO szabályrendszerében, amelynek alapján egyébként nem lehetne hasonló védővámokat bevezetni.
Az Európai Unió évente körülbelül 6 milliárd euró értékben exportál acélt és alumíniumot az Egyesült Államokba.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán