A turizmusból származó bevételek az ország GDP-jének csaknem 20 százalékát adják. A Horvátországba látogató 20 millió turista fele júliusban és augusztusban szokott érkezni, így valamelyest menthető lehet az idei szezon, ha a járvány csillapodik, és enyhíthetik a korlátozásokat. Azt tervezik, hogy a horvát-szlovén határt június elsején megnyitják - olvasható a portálon.
Az isztriai turisztikai hivatal vezetője, Denis Ivosevic azt mondja, az apartmanokban csak kettő vagy 4 embert fogadnak, így könnyű betartani a távolságtartási szabályokat.
Horvátországban 2125 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, 86-an haltak bele a kórba.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga