A kedden lezárult pernek összesen 16 vádlottja volt. Kilencüket felmentették, köztük Osman Kavala török üzletembert és emberi jogi aktivistát, aki egyedüliként még előzetes letartóztatásban ült, ezért őt a törvényszék szabadlábra is helyezte. A hét külföldön tartózkodó érintett ügyét leválasztották a perről.
Kavalát 2017. november 1-én helyezték előzetes letartóztatásba. Őt és nyolc társát egyebek mellett a török kormány megdöntésének kísérletével vádolták. Hármukra súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztést kért az ügyészség, amely egy sor korlátozás révén nehezítette volna sorsukat. A bíróság bizonyítékok hiányában mentette fel őket.
Kapcsolódó
A keddi tárgyalást széles nemzetközi figyelem kísérte, miután decemberben a bíróság annak ellenére határozott Kavala fogva tartásának meghosszabbítása mellett, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előzőleg a férfi szabadon engedését írta elő.
Az ítélet ellenére Kavala ellen kedd este egy, a 2016-os török puccskísérlettel kapcsolatos nyomozás keretében elfogatóparancsot adott ki az isztambuli főügyészség. Azt követően, hogy kilépett a rendkívül szigorúan őrzött Silivri börtönének kapuján, rendőrök vették őrizetbe és az isztambuli kapitányságra szállították. Az ügyészség közleményében "az alkotmányos rend megdöntése kísérletének" gyanújával indokolta lépését.
A török vezetés a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben