Még csak egyetlen vasárnapon próbálták ki Lengyelországban a vasárnapi zárva tartás szabályát, de máris káoszt okozott - írta a Rzeczpospolita arra utalva, hogy sok bejelentés érkezett a szabályokat megszegő vagy kijátszó kereskedőkről. A legújabb fejlemény, hogy a munkaügyi felügyelet (PIP) ellenőrei, akiknek feladata a tilalom betartásának ellenőrzése, fellázadtak: ők sem akarnak vasárnap dolgozni.
A felügyelők levelet is írtak a munkaügyi felügyelethez (GIP), amelyben kifejtik: a vasárnapi boltzár ellenőrzése ellentétes a munkaügyi normákkal. Indoklásuk szerint az erre vonatkozó jogszabály az ellenőrök munkáját vasárnap csak kivételes esetekben engedélyezi, amivel ellenkezik, hogy rendszeresen, intézményesített módon dolgoztassák őket a hét utolsó napján.
A GIP-hez eljuttatott levélből az is kiderült, hogy a hétvégén is dolgozó embereknek gyakrabban vannak fejfájásaik, erősebb izomlázuk van, álmatlanságban és pszichoszomatikus fájdalmakban szenvednek. A munkafelügyelők ugyanolyan dolgozók, mint mások, akiket a törvényhozók óvni akarnak a vasárnapi és ünnepi munka negatív hatásaitól.
A panaszosokat az sem hatja meg, hogy azok a PIP-ellenőrök, akik a vasárnapi boltzárat felügyelik, a hét egy másik napján szabadnapot kapnak.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Csakugyan nagy az árrés, de nincs extra profit a rendszerben

Hadat üzent a kormány az áraknak, a világ pedig Donald Trump vámjainak

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk
