Szvjatlana Tihanojszkaja ellenzéki induló a voksok 6,8 százalékát kapta. A Központi Választási Bizottság elnöke felszólította az ellenjelölteket, ismerjék el vereségüket - írta a hvg.hu.
Az exit poll eredményét a Lukasenko által ellenőrzött médiumok hozták nyilvánosságra, miközben a hadsereg és a rendőrség egységei megszállták a fehérorosz főváros fő közlekedési csomópontjait. A választáson állítólag 79 százalékos volt a részvételi arány, s hivatalos közlések szerint a választójoggal rendelkező polgárok negyven százaléka levélben voksolt.
Kapcsolódó
A központi választási iroda vezetője, Ligyija Jermosinak szerint az eddig összeszámolt voksok 82 százaléka jutott Lukansekának.
Az eredmények közzététele után várhatóan az ellenzékiek tüntetéseket kezdenek Minszkben, mivel valószínű, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ezt a választást is manipulálta a termelőszövetkezei elnökből államfővé avanzsált politikus.
Szvjatlana Tihanojszkaja az állami exit poll eredményének ismertetését követően újságíróknak úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy a többség őt támogatja, és nem hisz a hivatalos előrejelzésnek. "Azt hiszem el, amit a saját szememmel látok, és én azt látom, hogy a többség velünk van" - jelentette ki a politikus a hvg.hu szerint.
Helyszíni jelentések szerint Minszk belvárosában leállították a járműforgalmat, miután az ellenzékiek gyülekezni kezdtek és elfoglalták az úttest egy részét. Összecsaptak a rohamrendőrök és az ellenzékiek. A rendőrök hangránátokkal és könnygázzal próbálják meg szétoszlatni a tömeget.Orosz források szerint más városokban is tüntetések kezdődtek, egyebek mellett Bresztben és Vityebszkben is utcára vonult az ellenzék. A rendőrök ott is megkezdték a letartóztatásokat.
A Mérce arról ír, hogy független elemzők szerint Tihanojszkaja győzött. A lengyel Bielsat elemzése alapján éppen fordítva van az eredmény, mint a hivatalos. Eszerint Tyihanovszkaja győzött 71 százalékkal, Lukasenka pedig 10 százalékot tudott összeszedni. A külföldről szavazók körében a követségeken készített exit pollok szintén Tihanojszkaja győzelmét mutatják. Budapesten például a hazánkban szavazók körében Tihanojszkaja a voksok 83 százalékát kaphatta.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben