A fenntartható élelmiszer-hűtőláncok fontosságára hívta fel a figyelmet az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (Food and Agriculture Organization, FAO) az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) új jelentésére hivatkozva. Az ENSZ szerint a hatékony hűtési rendszer hiánya miatt összesen 526 millió tonna élelmiszer romlik meg, a globális össztermelés 12 százaléka.
"Olyan időszakot élünk, mikor a nemzetközi közösségeknek muszáj fellépni a klíma- és élelmezési válsággal szemben, ezekben márpedig komoly előrelépést lehetne tenni a fenntartható élelmiszer-hűtőláncok segítségével: csökkenthető velük az elpocsékolt élelmiszer, javítható az élelmiszer-biztonság, csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátása, munkahelyek jönnének létre a terjedésükkel és visszaszorulna a szegénység"
– mondta Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programja, az UNEP ügyvezető igazgatója.
A FAO és az UNEP közös jelentése szerint a fejlődő országokban 144 millió tonna élelmiszert lehetne megmenteni évente, ha ugyanazt a szintet elérnék az élelmiszer-hűtési infrastruktúra terén, mint a fejlett országok. A megfelelő hűtés híján megromló élelmiszerek ráadásul környezetkárosító hatással is bírnak: 2017-ben a globális károsanyag-kibocsátás mintegy 2 százalékát ez a probléma okozta. Ugyanakkor a hagyományosan használt hűtőrendszerek is felelősek a kialakult klímaválságért, miután üvegházhatású gázokat bocsátanak ki.
A fenntartható hűtőláncokra akadnak már pozitív példák, például Indiában és Nigériában is, ezek azonban még mindig inkább az üdítő kivételt képezik a számos hagyományos megoldás között. A FAO és az UNEP ezért arra kéri a kormányokat és az érintetteket, hogy mérlegeljenek a holisztikus szemléletmód mentén, és támogassák a fenntartható élelmiszer-hűtőláncok terjedését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)