A Fed elnöki székének várományosa előre elkészített és a szenátus pénzügyi bizottságában felolvasott beszédében védelmébe vette e Fed eddigi válságkezelő intézkedéseit. Elemzők szerint ezzel azt kívánta jelezni, hogy folytatni szándékozik elődje, Janet Yellen politikáját.
Powell, aki jelenleg is a Fed kormányzótanácsának tagja, támogatva a 2007 és 2009 közötti pénzügyi válság idején a Fed szakértők által agresszívnak minősített pénzügypolitikáját, leszögezte: "a gazdasági helyzet alakulásához igazodva, továbbra is rugalmasnak kell lennünk". Az amerikai pénzügyi stabilitást és gazdasági felvirágzást váratlanul veszélyeztető új fenyegetésekre "határozottan és megfelelő erővel" kell válaszolni.
Kapcsolódó
A szakember konkrétumokat nem mondott, de utalt arra, hogy a pénzügyi válság idején bevezetett szabályozókon - miután betöltötték küldetésüket - lazítani szeretne. Egyúttal hangsúlyozta, hogy megőrzi a Fed függetlenségét és pártoktól való távolságtartását, és a kongresszus által is meghatározott célok megvalósítása érdekében minden tőle telhetőt megtesz a maximális foglalkoztatásért és az infláció alacsonyan tartásáért.
Donald Trump amerikai elnök november 2-án jelölte a jegybank élére a 64 éves Jerome Powellt, akinek kinevezését a szenátusnak kell megszavaznia. Az ehhez szükséges meghallgatás kezdődött meg hétfőn a szenátus pénzügyi bizottságában. Amennyiben Powell jelölését a törvényhozók jóváhagyják, személyében először lesz a Fed élén nem közgazdász vezető. Powell ugyanis jogász és beruházási bankár, aki egyaránt dolgozott a magánszektorban és a kormányzatban is.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek