A tőzsdei kereskedőket és befektetőket nem árt időben figyelmeztetni arra, hogy jól teszik, ha a Rio de Jeneiró-i olimpiai játékok alatt az átlagosnál több készpénzt tartanak a portfóliójukban - írta a MarketWatch. A szokásosnál is nagyobb óvatosság mellett tudományos érvek szólnak.
Ez nem vicc. Komoly tudományos kutatások készültek annak kiderítésére, van-e összefüggés a világ nagy figyelemmel kísért sporteseményei és a tőzsdei árfolyammozgások között. Az eredmény: van, mégpedig nem is akármilyen.
Alapos vizsgálat
A tőzsdei portál egy közel tíz évvel ezelőtt megjelent tanulmányt idéz, amelyet Alex Edmans, a London Business School, Diego Garcia, az University of North Carolina és Oyvind Norli, a Norwegian School of Management professzora jegyez. Címe: Sports Sentiment and Stock Returns. A kutatók jelentését az igen tekintélyes pénzügyi magazin, a Journal of Financie is megjelentette.
A tudományos vizsgálatban kétezer sporteseményt vettek szemügyre, köztük hoki- és kosárlabdameccseket, illetve olimpiákat 1980-ig visszamenőleg. Természetesen a foci-világbajnokság összecsapásai, és a legnagyobb érdeklődéssel kísért rögbi- és krikettesemények sem maradtak ki a merítésből.
A kutatás azt az eredményt hozta, hogy amikor egy ország sportolói vesztenek, akkor az azt követő napon általában a tőzsdéi is lejtőre kerülnek, azaz az átlagtól jóval elmaradó hozamot hoznak a befektetőiknek.
Rossz hangulat
A magyarázat szerint a sportbeli kudarcok nyomán a befektetők pesszimista hangulatba kerülnek, s így mindent, ezen belül pénzügyi lehetőségeiket is sötéten látják. Márpedig ha rosszak a kilátások, akkor eladni kell, ami lenyomja a tőzsdei árfolyamokat és a hozamokat.
Józan ésszel nehéz belátni ezt az összefüggést, pedig a pszichológusok számos kísérlettel bizonyították, hogy az emberek hangulata, felülírva a józan számítást, jelentősen befolyásolja döntéseiket.
Egy 1990 decemberében, az első iraki háború kitörése előtti hetekben készült felmérés jól bizonyította ezt. A vizsgálatot az amerikai foci hívei körében készítették egy fontos főiskolai meccs alatt. A megkérdezettek válaszaiból kiderült, hogy a legelvakultabb drukkerek sokkal veszedelmesebbnek ítélték meg a közelgő háborút, mint az átlagos sportrajongók.
Felemás hatás
A három professzor kutatásának talán legérdekesebb eredménye az, hogy a vesztes sportesemények nagyobb negatív hatással vannak a tőzsdézőkre, mint amilyen pozitív hatást gyakorolnak rájuk a győzelmek. Ebből viszont az következik, hogy a pesszimista hangulat vezérelte eladások túlsúlyban lesznek a rózsaszín szemüveg viselése közben hozott vásárlási döntésekkel szemben. Azaz a nagy sportesemények idején a tőzsdék hajlamosabbak a lejtmenetre, mint a hegymenetre.
A várhatóan gyengébb hozamok miatt tehát érdemes a szokásosnál óvatosabbnak lenni, és több pénzt tartani a virtuális párnacihában. Bár a professzorok vizsgálata nem terjedt ki a jelenlegi olimpiára, arról készült felmérés, hogy a legutóbbi foci-világbajnokság érezhetően rontotta az amerikai tőzsdéken elérhető átlagos hozamot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről