A tájékoztatás szerint az új portfólió magában foglalja egyebek mellett a terrorizmus, a szervezett bűnözés és a kiberbűnözés elleni küzdelem összehangolásának, valamint az információmegosztás javításának a feladatát.
Kinget David Cameron előző brit miniszterelnök javasolta biztosnak a visszalépett Jonathan Hill helyére, aki annak hatására jelentette be lemondását, hogy június 23-án a kilépés támogatói kerültek többségbe az Egyesült Királyság uniós tagságáról kiírt népszavazáson.
A kiválási folyamat lezárultáig az Egyesült Királyság továbbra is az Európai Unió teljes jogú tagjának számít, annak minden jogával és kötelezettségével, a brit kormánynak ezért jogában állt új tagot jelölnie a huszonnyolc tagú bizottságba.
Julian King a jelölést megelőzőn hazája párizsi nagykövete volt, korábban viszont Peter Mandelson és Catherine Ashton korábbi brit EU-biztosok kabinetfőnökeként és az Európai Unióhoz delegált brit állandó képviseleten is dolgozott.
Jean-Claude Juncker javaslatát követően az Európai Parlament várhatóan az ősz elején hallgatja meg az új brit jelöltet, akinek azonban az Európai Unió másik 27 tagállamának jóváhagyását is meg kell kapnia ahhoz, hogy megkezdhesse munkáját.
Miközben az uniós biztosok hivatalosan az Európai Bizottságot és az unió érdekeit képviselik, a tagállamok gyakran kulcsfontosságú kapcsolattartókként tartják őket számon, akik bizonyos mértékben a bizottsági vitákon is támogathatják hazájuk kormányának az álláspontját. Így King jelentős szereplővé válhat az Egyesült Királyságnak az EU-val folytatott kiválási tárgyalásai során.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti