Viktor Janukovics ukrán államfő beleegyezett abba hogy tárgyalások induljanak az Európa-párti tüntetők, az ellenzéki vezérek és a kormány képviselői között, miután a hét végén erőszakos összecsapásokba torkollott a több százezres ellenzéki demonstráció - jelentette a BBC. Az elnök bejelentette, hogy többpárti bizottságot állítanak fel a válság további elmélyülésének megelőzése érdekében.
Az újabb tömegtüntetéseket az a múlt héten elfogadott új törvény váltotta ki, amely szigorúan büntethetővé teszi a sátrak, emelvények engedély nélküli felállítását közterületeken, illetve azt, ha a tüntetők hangerősítőket használnak, maszkot vagy sisakot viselnek. A jogszabály szerint tilos öt járműnél hosszabb konvojban demonstrálni. Az új szabályok megsértését komoly pénz- vagy börtönbüntetéssel szankcionálják. Janukovics szerint ezek a korlátozások nem mondanak ellent az európai standardoknak
Eredmény kell!
Az USA és az EU - amely nem ért egyet az előbbi állásponttal - az erőszak megszüntetésére és azonnali politikai tárgyalásokra hívta fel a feleket. Vitalij Klicsko, az ellenzéki Udar (Ütés) párt vezetője megerősítette, hogy az elnök tárgyalásokat akar, és figyelmeztette a kormányt, hogy tartózkodjon az erőszaktól, mert az polgárháborúhoz vezethet.
Ihor Tenyuk ellentengernagy, az ukrán haditengerészet volt parancsnoka, arra szólította fel a katonákat és a rendőröket, hogy az ukrán nép védelmére tett esküjükhöz híven ne engedelmeskedjenek a regnáló hatalom "illegális" parancsainak, azaz ne lépjelenek fel a tüntetőkkel szemben. Az utat tévesztett rezsim holnap titeket fog leigázni - mondta a katonai vezető, akit Janukovics 2010-ben mentett fel posztjáról.
Az ellenzék arra is figyelmeztet, hogy az új bizottságnak eredményeket kell felmutatnia, mert az utca emberének elfogyott a türelme. Ez alatt minden bizonnyal a kormány lemondását és előrehozott elnökválasztások kiírását gondolják, amit hónapok óta követelnek.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés