A szlovák kormány a szavak szintjén ugyan rendkívül fontosnak tartja az ország élelmiszer-biztonságát, az élelmiszeripar azonban továbbra is az egyik legkevésbé támogatott szlovákiai ágazat, amelynek a cégeit ráadásul a szomszédos országokénál nagyobb adóterhek sújtják - írta a pozsonyi Új Szó
Az élelmiszeriparnak korábban folyósított támogatásokat nem használták ki hatékonyan, aminek katasztrofális következményei lettek. Az élelmiszerek esetében a kereskedelmi mérleg hiánya egyenesen riasztó, csak az elmúlt évben további 19 százalékos visszaesés következett be - mondta Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara vezetője.
Az őstermelők termékeit külföldre kerülnek, majd onnan a feldolgozott termékek jönnek az országba természetesen hozzáadott értékkel. A gazdák által előállított alapanyagok kivitelét tekintve pozitív a szlovák kereskedelmi mérleg, a behozatalban azonban már 1,5 milliárd euró a hiány. A szakember szerint a feldolgozás Szlovákiában is megoldható lenne, ami újabb munkahelyeket biztosítana az ágazatban és az előállítási költségek is alacsonyabbak lennének.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért