Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a jövőben nem csupán keletről, hanem nyugatról is egyre több vendégmunkás érkezhet Szlovákiába - idézte a pozsonyi Új Szó Mario Holznert, a Bécsi Nemzetközi Gazdaság-összehasonlító Intézet (WIIW) ügyvezető igazgatóját. Pozsony és Bécs Európa két legközelebb fekvő fővárosa, így kölcsönösen kisegíthetik egymást.
Mindkét város más-más gondokkal küzd. Bécsnek például harminc évvel ezelőtt még csak 1,5 millió lakosa volt, ma pedig már csaknem 2 millió, miközben egyre nagyobb gondot okoz a fiatalok munkanélkülisége. Pozsony lakossága ezzel szemben nem nőtt látványosan, ugyanakkor európai méretekben is egyedülálló gazdasági növekedést mutatott fel az elmúlt években, így egyre nagyobb a munkaerőhiány.
Jelenleg ugyan a munkaerő áramlása egyirányú, vagyis főként Szlovákiából járnak át Ausztriába dolgozni az emberek, idővel azonban fordulhat a kocka, és lehet, hogy főként fiatal osztrákok járnak majd át Pozsonyba. A gyorsan növekvő pozsonyi fizetések 2030-ra utolérhetik az osztrák bérszintet, ami lendületet adhat ennek a folyamatnak - véli a szakember.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához