Sean Spicer fehér házi szóvivő a bírói döntésre reagálva közölte: az elnöki rendelet, amelynek célja az amerikai emberek védelme, törvényes és helyénvaló, s a kormány fellebbez a döntés ellen. Az igazságügyi tárca egy szóvivője viszont azt mondta: még várnak ezzel - olvasható a portál cikkében.
James Robart bíró - akit az előző republikánus elnök, George W. Bush nevezett ki - elutasította a kormány jogi képviselőinek azt az érvelését, hogy az államok nem támadhatják meg az elnöki rendeletet. Robart úgy fogalmazott: ahhoz, hogy Trump rendelete alkotmányos legyen, tényekkel kell alátámasztani, nem pedig fikcióval.
A keresetet Washington és Minnesota nyújtotta be arra hivatkozva, hogy a tilalom súlyos károkat okoz. A bíró igazat adott nekik, egyben vitathatónak nevezte, hogy Trumpék a 2001. szeptember 11-i merényletekkel indokolták az intézkedést. A szövetségi bíró rámutatott arra: nem követtek el támadásokat a hét országból származó egyének az Egyesült Államokban- írja az Index.
A pénteki rendelkezéssel az amerikai repülőtereken visszatér minden a rendelet előtti kerékvágásba. A hírtelevíziónak az amerikai határőrség egy szóvivője azt mondta, hogy az ügynökség megvizsgálja a bírói döntést, és eleget tesz minden bírósági rendeletnek - közölte a CNN.
A január 27-én aláírt elnöki rendelet értelmében az Egyesült Államok 90 napra azonnali hatállyal felfüggesztette a beutazást Szíriából, Irakból, Iránból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből, egyúttal határozatlan időre felfüggesztették a szíriai menekültek befogadását, és 120 napra leállították az Egyesült Államok teljes menekültprogramját. A rendelettel kapcsolatban több keresetet is benyújtottak, a seattle-i a legátfogóbb döntés, amely eddig született.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt