Egy tavaly decemberi megállapodás szerint, ha nem sikerül Norvégiának és Magyarországnak megegyezni, az EGT és Norvég Alapok 2014-2021 közötti támogatásainak fennmaradó része nem lesz elérhető Magyarország számára. Végül idén sem sikerült megállapodni arról, hogy a civil alapnak folyósítható 77 milliárdos támogatásról mely szervezet dönthessen, végül a magyar kormány elbukta ezt az összeget.
A vita nem is most indult: a konfliktus még 2014-ben robbant ki, amikor a magyar kormány „megtámadta” a Norvég Alapból a civileknek járó keret elosztását koordináló Ökotárs Alapítványt. A vita gyakorlatilag arra szűkült, ki koordinálja e pénzek elosztását.
Az Orbán Viktor vezette kormány már bírósági eljárást is kezdeményezett a Norvégiát, Izlandot és Liechtensteint magában foglaló alap ellen, amelyek úgy az Európai Gazdasági Térség (EGT) részei, hogy vállalták, támogatásokat fizetnek a 2004 után csatlakozott tagállamoknak, cserébe hozzáférhetnek a közös piachoz. A 2014-2021-es támogatási ciklus most zárulna, az erről az időszakról szóló zárónyilatkozatot kellett volna az EU-ban az összes tagállam támogatásával elfogadni, de az eredeti terveknek megfelelően a magyar kormány vétózott.
Tudomásul vesszük, hogy az uniós fél nem tudott belső konszenzusra jutni az EGT Tanács javasolt nyilatkozatáról, de biztosak vagyunk benne, hogy az együttműködés a korábbiakhoz hasonlóan folytatódni fog, mind az unió, mind a három ország érdekeit szem előtt tartva
– idézi a tanácskozást elnöklő Anniken Huitfeldt norvég külügyminiszter szóvivőjét az Index.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga