Cameron a brit EU-tagságról júniusi 23-án tartott népszavazás másnapján jelentette be, hogy távozik a kormányfői tisztségről, miután a választók többsége a kormány ajánlásával ellentétben a kilépésre voksolt.
A konzervatív párti politikus akkor még azt mondta, hogy parlamenti képviselői mandátumát a 2020-ban esedékes következő választásokig megtartja, ám hétfőn bejelentette, befejezi képviselői tevékenységét is.
Cameron 2001 óta képviselte Oxfordshire megyei választókörzetét a londoni alsóházban, 2005-ben választották az akkor még ellenzékben politizáló Konzervatív Párt vezetőjévé, és a 2010-ben megnyert választások után hat évig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt