A tábornok szerint az első szakaszban a hadsereg az üres álláshelyek feltöltésével 25 ezerre emeli a létszámot, amivel eleget tesz az érvényben lévő törvényeknek és előírásoknak, majd 2025-2026-ban mintegy ötezer új munkahelyet létesít az újonnan létrehozandó egységek számára, amelyek például a kiberbiztonság, a robotika és más korszerű technológiai szakmákkal fognak foglalkozni.
A helyzetre a brünni Védelmi Egyetem is regálni kíván, például azzal, hogy már a következő tanévtől kezdve egy új, kiberbiztonsággal foglalkozó szakot létesít.
Kapcsolódó
A Védelmi Egyetem végzős hallgatóinak többsége az utóbbi években a hadseregben talál munkát. Az idén 114-en végeztek az egyetemen, mintegy 20 százalékuk nő. A jövő évben a végzős hallgatók száma mintegy 250 lesz - írta az MTI.
A hivatásos katonai szakma egyre népszerűbb és elismertebb, ami a tanulmányok iránti növekvő érdeklődésben is megnyilvánul - jelentette ki Bohuslav Prikryl, a Védelmi Egyetem rektora. Elmondta: az egyetem fokozatosan új szakokat nyit, hogy egyre inkább megfeleljen a hadsereg követelményeinek.
Fotó forrása: WOJTEK RADWANSKI / AFP PHOTO / AFP
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben