A sanghaji egészségügyi bizottság szerdai jelentése szerint az elmúlt egy napon 18 901 új fertőzöttet regisztráltak a városban.
A napi esetszám ezzel két hét óta először csökkent húszezer alá. Március elseje óta mintegy 408 ezer fertőzöttet szűrtek ki Sanghajban, közülük eddig 17 ember veszítette életét a betegség miatt.
Kapcsolódó
A várost egészében április elejétől helyezték vesztegzár alá, módosítva azt az eredeti tervet, miszerint két szakaszban öt-öt napra zárják le Sanghaj keleti, majd nyugati oldalát. Egyes lakónegyedekben már egy hónapja érvényben van a kijárási tilalom.
A múlt hét elejétől kezdve olyan lakónegyedekben, ahol 14 napon át nem azonosítottak újabb fertőzötteket, engedélyezték a vesztegzár feloldását. A helyi hatóságok szerdai közlése szerint a mintegy 25 millió lakosú városban eddig csaknem 12 millió ember számára engedélyezték otthona elhagyását.
A South China Morning Post című hongkongi lap internetes kiadásában szerdán megjelent cikk szerint Sanghajban megkezdték a kulcsfontosságúnak ítélt, több mint hatszáz feldolgozóipari vállalat termelésének újraindítását is. A vállalatok közül a Tesla elektromos autógyártó vállalat sanghaji gyára március 28. óta először kedd este indíthatta újra gyártósorát - írta az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram