A sok eső és a kedvezőtlen időjárás miatt Svájc arra kényszerül, hogy mintegy 20 ezer tonna burgonyát importáljon többek között Portugáliából, Olaszországból, Németországból és Hollandiából.
Mindez nagy szomorúság a chipsgyártóknak, amelyeknek egy, a korábbinál 30 százalékkal magasabb keresletet kellene kielégíteniük. A hiány a decemberi ünnepi időszakban lehet a legsúlyosabb - olvasható a portálon.
A Zweifel chipsgyártó szóvivője elmondta, hogy eddig a burgonya 90 százalékát svájci termelőktől szerezték be. Most ez nem így lesz, de a bonyolult importszabályok miatt a Szövetségi Mezőgazdasági Hivatal külön engedélye szükséges.
A szóvivő egyébként nem aggódik amiatt, hogy az ország nem emeli majd az importkvótát. Attól ugyanakkor tart, hogy a klímaváltozás miatt a nyersanyaghiány évről-évre jelentkezik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben