A 100 tagú szenátus jelen lévő képviselői közül 56-an igennel, 29-en nemmel szavaztak, senki sem tartózkodott. Előzőleg a szenátorok elutasították a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) indítványát a két törvénymódosítás elvetéséről.
A szejm mindkét törvénymódosítást szerdán fogadta el. Csütörtökön a szenátus emberi jogi, jogállamisági és petíciós bizottsága a törvénymódosítások változtatás nélküli elfogadását javasolta.
Nagyobb politikai beleszólás
Az országos igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvénymódosítás előirányozza többek közt a 25 fős testületben lévő 15 bíró mandátumának megszűnését. Utódaikat a szejm választaná meg, eddig ez a bírói szakmai testületek jogköre volt.
A bíróságokról szóló törvénymódosítás megváltoztatja a bíróságok elnökei kinevezésének és visszahívásának eddigi gyakorlatát úgy, hogy ebbe nagyobb beleszólása lesz az igazságügyi miniszternek. Emellett a jövőben az egyes pereket vezető bírákat nem kinevezés, hanem sorsolás útján fogják kijelölni.
Alkotmányellenes a módosítás?
A Polgári Platform szenátorai szerint a törvénymódosítás alkotmányellenes, és a bíróságok függetlenségét veszélyezteti. A párt egyik szenátora, a szenátus korábbi elnöke, Bogdan Borusewicz szerint a KRS tagjai mandátumának lerövidítése súlyos alkotmányos probléma, amit komolyan mérlegelnie kell az államfőnek.
A törvénymódosításokat a parlamenti munkálatok során a bírói szakmai szervezetek és a lengyel legfelsőbb bíróság mellett az emberjogi szóvivő is bírálta. Fenntartásának adott hangot Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke és Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben