A BBC televízió szombaton ismertetett, kormányforrásokból származó értesülése szerint Cameron telefonon hívta Merkelt a referendum előtti napokban, amikor már látszott, hogy a választók egyre nagyobb számban támogatják a kilépést.
A brit kormányfő, aki a népszavazás után lemondott, azt kérdezte a német kancellártól, hogy támogatna-e egy olyan közös nyilatkozatot, amely mentességeket adna Londonnak az EU-állampolgárok szabad mozgását biztosító alapelv érvényesítésében.
A Downing Street elképzelése szerint a közös nyilatkozathoz Merkel, Francois Hollande francia elnök és a többi EU-tagállam vezetői mellett Donald Tusk, az Európai Tanács vezetője és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is nevét adta volna.
A brit kormány azonban később elvetette ezt a kezdeményezést, abból a megfontolásból, hogy a közös nyilatkozat megszervezését a kilépést pártoló kampány vezetői a gyengeség jeleként állítanák be.
A BBC értesülése szerint a kezdeményezés valószínűleg eleve kudarcra volt ítélve, mivel az idézett források szerint a referendum utáni EU-csúcson Merkel határozottan leszögezte Cameronnak, hogy az EU-n belüli szabad mozgás alapelvében nincs mód kompromisszumra.
A Brexitet, vagyis az EU-ból való kilépést pártoló kampánycsoport elsődleges kampánytémája a bevándorlás volt, fő érve pedig az, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagjaként nem tudja korlátok közé szorítani az uniós társállamokból betelepülők számát.
A népszavazáson a Brexit-tábor győzött 51,9 százalékos többséggel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt