Hiába viszi el őket időről időre a szerb rendőrség, folyamatosan visszatérnek az észak-bácskai, határ menti városba, Szabadkára a bevándorlók - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. A legutóbbi adatok szerint Szerbiában mintegy 5-6 ezren vannak a befogadóközpontokban, de szabadon mintegy ezren lehetnek, többségük éppen ebbe a határ menti övezetbe tér vissza minden alkalommal.
Naponta mintegy 250-en lépnek be az országba, de mintegy 500-at fordítanak vissza az Európai Unió valamelyik határáról és toloncolják vissza őket Szerbiába. A menekültek negyven százaléka Afganisztánból érkezik. Már nemcsak a vasútállomás és buszállomás környékén, hanem Szabadka város központjában is rengetegen vannak. Itt pénzt vesznek fel és váltanak, amit általában valamelyik nyugati államban élő rokonuk juttat nekik.
A mintegy 125 férőhelyes szabadkai befogadóközpontban a bevándorlók elmondása szerint most legalább háromszázan vannak. Sokan viszont továbbra is az erdőben bujkálnak, nemcsak Horgoson és környékén, de a kelebiai és a tavankúti erdőkben is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre