Goran Vesic Belgrád főpolgármesterének helyettese azt mondta, hogy a szerb főváros vezetése ellenzi az orvosoknak azt a javaslatát, hogy az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és benzinkutak kivételével tíz napra minden zárjon be 17 óra után - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. A kormány válságstábjának ülésein ez ellen szavaznak.
"A vendéglátóhelyeken már most is 40 százalékos forgalomcsökkenés tapasztalható. Nem lehet ezt úgy kezelni, mintha a járvány 10 vagy 15 napig lenne velünk. Ha a gazdaság nem dolgozik, akkor nem lesz pénz vakcinára és az orvosok fizetésére. Az én feladatom biztosítani a belgrádiaknak, hogy dolgozhassanak, mert ha nem kapnak fizetést, nem tudnak megélni" – nyilatkozta Vesic.
Emellett a fővárosban növekszik a polgárok vakcina iránti érdeklődése. Például november első napjaiban Belgrádban naponta több mint 7500 adag vakcinát adtak be, amiből 1100 első dózis volt volt. Ez nagy növekedés az elmúlt másfél hónaphoz képest, amikor naponta átlag 2500 adag vakcinát adtak be. Amikor Belgrádban elérjük a 75 százalékos átoltottságot, akkor az több mint elegendő lesz, hogy minden korlátozást feloldjunk – véli a főpolgármester-helyettes.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben