– A hivatalos adatok szerint huszonhét percenként történik egy haláleset, amely kapcsolatban van a koronavírussal, de valójában minden tíz percben hal meg egy ember a covid-19 okozta szövődmények miatt – mondta Predrag Kon epidemiológus, a szerbiai válságstáb tagja a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint.
Ez azt is jelenti, hogy két és félszer többen halnak meg, mint amennyi a hivatalos statisztikai adatokban szerepel. A szakértő az N1 Televízió nézőinek kérdéseire válaszolva arról is beszélt, hogy Szerbiában a járványhelyzet rendkívüli, de szerencsére nem katasztrofális, mivel egyelőre nem kell sürgősen a kórházi kapacitásokat növelni.
Arra a kérdésre, hogy ő és a válságstáb orvosi csapata miért nem mond le, ha a testületben levő politikusok figyelmen kívül hagyják a döntéseiket, Kon azt felelte, hogy a kezdetek óta egyetlen egy ok, amiért nem mondott le, az, hogy az emberek egészségéért dolgozhat. Visszatérve a járványra azt mondta még, hogy szerinte nagyon fontos lenne, hogy a fiatalok megkapják a védőoltást, mert sok emberrel kerülnek kapcsolatba, és így terjesztik a vírust.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak