Ugyancsak meghosszabbították szeptember 21-ig Egbert Lachaert és Conner Rousseau kormányalakítást célzó koalíciós tárgyalásokért felelős politikusok mandátumát, akiket a belga király nevezett ki a feladat végrehajtására augusztusban, miután a megbeszéléseket addig vezető politikusok visszaadták mandátumunkat, mivel a tárgyalások megrekedtek.
Az országot 2018 decembere óta már a második - korlátozott hatalommal rendelkező - ügyvivői kormány irányítja, mivel a négypárti szövetség akkor felbomlott.
A belga uralkodó a 2019 májusában tartott parlamenti választásokon mandátumot szerző pártok több vezetőjét is a kormányalakítási tárgyalások vezetésével bízta meg, azonban ez idáig minden kísérlet kudarcot vallott.
A pártok legutóbb március közepén tettek kísérletet arra, hogy a koronavírus elleni intézkedések sikere érdekében megegyezésen alapuló, akár egy évig tartó mandátummal rendelkező szövetségi kormányt alakítsanak. A tanácskozás résztvevői azonban végül abban egyeztek meg, hogy a koronavírus okozta válságra való tekintettel "félreteszik a politikai nézetkülönbségeket", és a jelenlegi kormány megbízatásának meghosszabbítása mellett foglaltak állást.
Sophie Wilmes frankofón liberális politikust, korábbi költségvetési minisztert tavaly októberben nevezték ki ügyvezető kormányfőnek, ugyanis a posztot addig betöltő Charles Michel december 1-jén az Európai Tanács elnökeként lépett hivatalba.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak