A két vezető a negyedik vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum alkalmából találkozott egymással. Putyin elmondta, hogy a felek tovább mélyítik a kétoldalú stratégiai kapcsolatot. Kifejezte reményét, hogy az orosz-kínai kereskedelem, amelynek értéke az első félévben 50 milliárd dollár volt, az év végére eléri a 100 milliárd dollárt - idézi az MTI.
Külön kiemelte az energetikai együttműködés fontosságát, rámutatva, hogy Oroszország tavaly 52 millió tonna kőolajat szállított Kínába, hogy a jövő év végére üzembe helyezik a Szibéria Ereje fölgázvezetéket, és hogy a legtöbb villamos energia és szén is orosz területről érkezik a távol-keleti országba.
Putyin szerint a számos területre kiterjedő tárgyalások a haditechnikai együttműködést is érintették. Méltatta a Moszkva és Peking között a politika, a biztonság és a védelem területén létrejött bizalmat. Putyin és Hszi a kétoldalú kapcsolatok erőteljes fejlesztése mellett a világ békéjének és stabilitásának megőrzése mellett is síkraszállt.
A kínai elnök-pártfőtitkár hangsúlyozta, hogy a két állandó ENSZ BT-tag ország különleges viszonya mindinkább stabilizáló szerepet tölt be, miközben sokasodnak a destabilizáló tényezők a világban. Mint mondta, az együttműködés mind jelentősebb az egyenlőség, az igazságosság, a béke és a feljődés fenntartása érdekében a világon.
A kínai vezető szerint Peking és Moszkva a nemzetközi közösséggel együtt az aktuális problémák és válságok békés megoldását, az új típusú nemzetközi kapcsolatok kialakítását szorgalmazza, összhangban a világszervezet alapokmányával, valamint ellenzi az egyoldalú fellépést és a kereskedelmi protekcionizmust.
Képünkön: orosz rubel, fotó: Shutterstock
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre